A kommunaelet legfobb jelemzoje, hogy minden folyton valtozik. Az emberek, a hangulat, a kapcsolatok, meg az idojaras is. Ilyen az elet a Monte da Cunca farmon. Telnek a napok, lazulas-feszules felvaltva, megy az elet a rumliban, dolgozunk, korulottunk rohangal negy kutya, vagy harminc csirke-kacsa, meg Dixie, a gacser liba, aki egy rohadek szexista, a pasiknak udvarol, a csajokra fuj. De en csakazertis mindig megsimogatom, amikor felem jar, hogy zavarba hozzam. Fickora mar nem fuj annyira, mint az elejen, de azert igy is o az ur, a kutya a farkat behuzva, nagy ivben kikeruli.
Amikor zene is szol, mint most, olyankor igazan jo.
2013. április 14., vasárnap
2013. március 14., csütörtök
Komfort nelkul
Senkinek ne legyenek illuzioi az elozo poszt kapcsan: az ejszakak itt is nagyon hidegek voltak, es meg mindig hidegek. A verofenyes napsuteses napok vegen, a tiszta, csillagos eg alatt 4-6 fokokban aludtam (neha fagy is volt). November ota szafarisatorban es lakokocsikban. Futetlen lakokocsikban... A satorban volt egy gazmelegitom, a latszat kedveert, amivel kb. 2 fokot tudtam javitani a helyzeten, epp annyit, hogy az agybabujas elotti pizsmafelvetelnel ne fagyjak meg. Aztan lekapcs, mert a gazpalack hamar kifogy. A legtobb ejszakat a fejem bubjaig betakarozva toltottem, rendszeresen felebredve az ejszaka kozepen, hogy egy kis friss (nagyon friss...) levegot vegyek - majd vissza a takaro ala. A hazigazdaim becsuletere valjek (akik mindekozben melyen aludtak a futott hazaikban), hogy mindig kaptam meleg takarokat a halozsakom melle, igy alvas kozben nem faztam. Tenyleg nem. A borus, esos, neha viharos napok pedig cserebe enyhe ejszakakat hoztak, olyankor csak a satorponyvan kopogo eso hangjaval kellett megbirkoznom, de vegul altalaban o gyozott. (Peldaul ezt a posztot hajnali 3-kor irom, mert felebresztett a szakado eso. Toll, papir.)
Megtanultam ertekelni az idojarast: esos nap=meleg ejszaka, hideg reggel=napsutes varhato - hurra, mindig van minek elore orulni! Volt egy rovid, csaloka idoszak januarban, amikor rendes hazban, rendes szobaban aludtam, es meg egy kis fatuzelesu kalyham is volt - na ott sose tudtam, milyen ido var ram napkozben, vagy hogy ejszaka esett-e az eso. Es a hazigazdak hamar ki is rugtak...nem jottunk ki jol egymassal. Mellesleg ok inkabb a lakokocsijukban aludtak, a ket kisgyerekkel egyutt.
Szoval megszoktam es megszerettem ezt a komfort nelkuli eletet. Ja mert ugye a lakokocsikban es a satorban nincs folyoviz, furdoszoba es wc sem. De vizespalack, lavor es vodor mindig akad, falusi turizmus, vagy mi. Farmelet. A napokban vettem eszre magamon, mennyire magatol ertetodoen csinalom ezeket a dolgokat, egy pillanatig sem zavar az otthon megszokott lakaskomfort hianya, pedig igy 5 es fel honap utan ez mar nem a kezdeti "mindencsudajovegreutazunk"-idoszak.
Bevallalos utazas, kiszolgaltatottsag az idojaras viszontagsagainak, falusi minimalkomfort - ezekre a dolgokra gondoltam, amikor par hettel az ut elott ratalaltam az akkor tokeletesen passzolo mottora: "Amikor kilepek a komfortzonambol, akkor kezdek igazan elni." (Koszi, Mapo!) Es ez igy is tortent: baromira elveztem es elvezem meg mindig a stoppolas kiszamithatatlansagat, a kozvetlen kapcsolatot a termeszettel, annak minden nehezsegevel egyutt, elvezem a felnomad eletmodot. De mostanra szep lassan rajottem, hogy a komfortzonambol mashogyan is kileptem, es ez sokkal fontosabb. Az elozo posztban felsorolt dolgok, az alapok: csalad, baratok (eloben, emailben, telefonon), ismeros helyek es szokasok, anyanyelv, a kedvenc kajaim, a sajat zeneim, a szabadsagom, hogy oda es azt es akkor es azzal... ez az igazi osszkomfort. Es ezek igy egyutt mind nagyon hianyoznak. Hat, igy vagyok en lassan fel eve tobbe-kevesbe komfort nelkul...
Ami az elozo, felbemaradt posztban ki nem fejtett ordas kozhelyet illeti a sorsunk alakitasarol: ebben az evben (konkretan januar 1-tol kezdve) valahogy ugy alakult (khm...), hogy a zoldsegek, gyumolcsok es haziallatok helyett leginkabb az emberi termeszetrol tanultam. Voltak nagy talalkozasok, voltak fantasztikusan szep pillanatok is, de legtobbszor inkabb keserves volt az elmult idoszak. Ezert aztan a napokban, a kovetkezo tovabbkoltozes elott egy hettel ugy dontottem, hogy mostantol inkabb elvezni szeretnem az ittletet! Var egy igazi kommuna, sok fiatal arc, az ocean szaga (vegre tenyleg csak egy kilometerre lesz a part), sok nevetes, lazulas, es ujra sok es valtozatos munka a kertben.
Es persze egy ujabb lakokocsi. :)
Megtanultam ertekelni az idojarast: esos nap=meleg ejszaka, hideg reggel=napsutes varhato - hurra, mindig van minek elore orulni! Volt egy rovid, csaloka idoszak januarban, amikor rendes hazban, rendes szobaban aludtam, es meg egy kis fatuzelesu kalyham is volt - na ott sose tudtam, milyen ido var ram napkozben, vagy hogy ejszaka esett-e az eso. Es a hazigazdak hamar ki is rugtak...nem jottunk ki jol egymassal. Mellesleg ok inkabb a lakokocsijukban aludtak, a ket kisgyerekkel egyutt.
Szoval megszoktam es megszerettem ezt a komfort nelkuli eletet. Ja mert ugye a lakokocsikban es a satorban nincs folyoviz, furdoszoba es wc sem. De vizespalack, lavor es vodor mindig akad, falusi turizmus, vagy mi. Farmelet. A napokban vettem eszre magamon, mennyire magatol ertetodoen csinalom ezeket a dolgokat, egy pillanatig sem zavar az otthon megszokott lakaskomfort hianya, pedig igy 5 es fel honap utan ez mar nem a kezdeti "mindencsudajovegreutazunk"-idoszak.
Bevallalos utazas, kiszolgaltatottsag az idojaras viszontagsagainak, falusi minimalkomfort - ezekre a dolgokra gondoltam, amikor par hettel az ut elott ratalaltam az akkor tokeletesen passzolo mottora: "Amikor kilepek a komfortzonambol, akkor kezdek igazan elni." (Koszi, Mapo!) Es ez igy is tortent: baromira elveztem es elvezem meg mindig a stoppolas kiszamithatatlansagat, a kozvetlen kapcsolatot a termeszettel, annak minden nehezsegevel egyutt, elvezem a felnomad eletmodot. De mostanra szep lassan rajottem, hogy a komfortzonambol mashogyan is kileptem, es ez sokkal fontosabb. Az elozo posztban felsorolt dolgok, az alapok: csalad, baratok (eloben, emailben, telefonon), ismeros helyek es szokasok, anyanyelv, a kedvenc kajaim, a sajat zeneim, a szabadsagom, hogy oda es azt es akkor es azzal... ez az igazi osszkomfort. Es ezek igy egyutt mind nagyon hianyoznak. Hat, igy vagyok en lassan fel eve tobbe-kevesbe komfort nelkul...
Ami az elozo, felbemaradt posztban ki nem fejtett ordas kozhelyet illeti a sorsunk alakitasarol: ebben az evben (konkretan januar 1-tol kezdve) valahogy ugy alakult (khm...), hogy a zoldsegek, gyumolcsok es haziallatok helyett leginkabb az emberi termeszetrol tanultam. Voltak nagy talalkozasok, voltak fantasztikusan szep pillanatok is, de legtobbszor inkabb keserves volt az elmult idoszak. Ezert aztan a napokban, a kovetkezo tovabbkoltozes elott egy hettel ugy dontottem, hogy mostantol inkabb elvezni szeretnem az ittletet! Var egy igazi kommuna, sok fiatal arc, az ocean szaga (vegre tenyleg csak egy kilometerre lesz a part), sok nevetes, lazulas, es ujra sok es valtozatos munka a kertben.
Es persze egy ujabb lakokocsi. :)
2013. február 12., kedd
Talicskaztunk...
A talicskazastol mindig is tartottam. A talicska nehez, inog, feborul, kiborul, legurul, es raejtem a labamra. Mostanra jobaratok lettunk, a talicska es en. Az elmult harom honapban toltam benne csirkeolat, szalmabalat, kobmeteres viztartalyt, frissen nyirt fuvet, elszaradt palmaleveleket, legyilkolt kaktuszokat (a gyilkos en voltam - es nagyon elveztem!), es mindezt sokszor nehezitett palyan. A farmelet nem a simara betonozott, vizszintes utakrol hires. A kezdeti ellenerzesem (felelmem?) legyozese utan vegul persze sikerrel vettem az akadalyokat, es ma mar egyenesen keresem az olyan feladatokat, amiket baratommal, a talicskaval vegezhetek.
Szoval takaritottunk: talicskaztuk kifele a sok szart. Azt hiszem, minden bolcs/jogi/buddha igy kezdte, de en nem vagyok es nem is leszek soha egyik sem. (Bar baratnom, Agi szerint biztos bolcsebb leszek a vegere - ha meglatjuk.) Boven eleg nekem a tudat, hogy par honap alat tobb evnyi pszichologushoz, kineziologushoz, ezo-spiro tanfolyamokra es szellemi gyogyito kozpontokba valo jarast hoztam be. Elmenyek, raebredesek, valtozasok - minden olyan suru iramban jott, hogy sokszor egeszen beleszedultem. Denem nagykepuskodni akarok: minden tiszteletem a pszicho/kinezio/ezo-spirologusoke, es azoke, akik veluk gyogyulnak. Mindossze annyi a tortenet, hogy bennem sosem volt eleg kitartas ( es a zsebemben eleg zse) ezekhez a dolgokhoz, igy vegul kenytelen voltam a LECet valasztani. Tisztaban voltam vele, hogy nem lesz konnyu, a legtob nehezseget pontosan lattam elore, de bevallom, arra nem szamitottam, hogy minden perdben ilyen intenziv kurzus lesz az egesz. Egy folyamatos iskola, ahol nincs szunido. De igy legalab az eredmenyre sem kell eveket varni.
Kozhely, hogy a termeszetnek gyogyito ereje van, ahogy az is kozhely, hogy a sorsunkat mi magunk alakitjuk. Hat vallalom: ez most egy kozhelyes blogbejegyzes. (A jovoben, igerem, igyekszem ujra eredeti es erdekfeszito modon irni, mert igy visszaolvasva az elozo mondatot, nekem is kicsit forog a gyomrom...) A workawayerek (vagy wwooferek) ritkabbik csaladjaba tartozom: nem sokan lecelnek le penz, tars, laptop, mp3 lejatszo, lakokocsi, valamint rovid-es hosszutavu tervek nelkul, kutyaval megspekelve - es egy nem konnyu termeszettel megaldva. De nem volt mas valasztasom (foleg ami az utobbit illeti), csak aban az egyben voltam biztos, hogy a termeszetbe vagyom. Az hamar kiderult, hogy a betonvaros helyetti allando zold kornyezet mar onmagaban sokat lazit a feszult idegeken, es valahogy sokkal jobb fej tudok lenni, ha a napot nem a monitor elott gornyedve, hanem a kertben (szinten gornyedve) toltom. Ezt meg idaig nem sikerult megunnom, es elkepzelheto, hogy soha nem is fogom. Amikor megis nyavalyogni tamad kedvem, akkor gyors osszehasonlitast vegzek fejben: "Irodazni szeretnel inkabb, vagy kapalsz tovabb a napsutesben? Na ugye..." Es hat igen, az tagadhatatlan, hogy a 15-20 fokot portugal "tel" nagymertekben hozzajarul a stabilabb kulso-belso komforterzethez. Vagy hivjuk siman boldogsagnak. (Javaslom mindenkinek, hogy az Amszterdam-Dublin-London-Parizs-Roma lista legtetejere most vesse fel: Algarve, Portugalia.)
Nem veletlen, hogy eddig nem tul sok portugallal ismerkedtem ossze: itt Europa delnyugati csucskeben hemzsegnek a nemetek, angolok, hollandok, akik1-2-5-10-20 evvel ezelott idemenekultek egy ropke nyaralasra a hideg es nyalkas eszakrol, hogy aztan soha tobbet ne terjenek vissza. Elkepeszto sztorikat hallottam mar, de alapjaban veve mind ugyanarrol szolnak: ha egyszer itt egesz evben sut a nap es minden zold meg viragzik (a legforrobb nyari honapokat kiveve, amikor nagyjabol minden elszarad, es csak az oceanban husolve lehet kibirni - meglatuk, de azert ez sem hangzik olyan rosszul...), akkor minek hazamenni a szurkesegbe? Plusz itt nyugi van, senki sem hajt, hogy dolgozzal allandoan, mint a guzu, mert itt mindenki rohadtul raer, es ugysincs nagyon munka, hja.
(A bejegyzes itt megszakad... A folytatas egy uj bejegyzes lesz, amikor az Elet engedi, hogy megszulessen.)
Szoval takaritottunk: talicskaztuk kifele a sok szart. Azt hiszem, minden bolcs/jogi/buddha igy kezdte, de en nem vagyok es nem is leszek soha egyik sem. (Bar baratnom, Agi szerint biztos bolcsebb leszek a vegere - ha meglatjuk.) Boven eleg nekem a tudat, hogy par honap alat tobb evnyi pszichologushoz, kineziologushoz, ezo-spiro tanfolyamokra es szellemi gyogyito kozpontokba valo jarast hoztam be. Elmenyek, raebredesek, valtozasok - minden olyan suru iramban jott, hogy sokszor egeszen beleszedultem. Denem nagykepuskodni akarok: minden tiszteletem a pszicho/kinezio/ezo-spirologusoke, es azoke, akik veluk gyogyulnak. Mindossze annyi a tortenet, hogy bennem sosem volt eleg kitartas ( es a zsebemben eleg zse) ezekhez a dolgokhoz, igy vegul kenytelen voltam a LECet valasztani. Tisztaban voltam vele, hogy nem lesz konnyu, a legtob nehezseget pontosan lattam elore, de bevallom, arra nem szamitottam, hogy minden perdben ilyen intenziv kurzus lesz az egesz. Egy folyamatos iskola, ahol nincs szunido. De igy legalab az eredmenyre sem kell eveket varni.
Kozhely, hogy a termeszetnek gyogyito ereje van, ahogy az is kozhely, hogy a sorsunkat mi magunk alakitjuk. Hat vallalom: ez most egy kozhelyes blogbejegyzes. (A jovoben, igerem, igyekszem ujra eredeti es erdekfeszito modon irni, mert igy visszaolvasva az elozo mondatot, nekem is kicsit forog a gyomrom...) A workawayerek (vagy wwooferek) ritkabbik csaladjaba tartozom: nem sokan lecelnek le penz, tars, laptop, mp3 lejatszo, lakokocsi, valamint rovid-es hosszutavu tervek nelkul, kutyaval megspekelve - es egy nem konnyu termeszettel megaldva. De nem volt mas valasztasom (foleg ami az utobbit illeti), csak aban az egyben voltam biztos, hogy a termeszetbe vagyom. Az hamar kiderult, hogy a betonvaros helyetti allando zold kornyezet mar onmagaban sokat lazit a feszult idegeken, es valahogy sokkal jobb fej tudok lenni, ha a napot nem a monitor elott gornyedve, hanem a kertben (szinten gornyedve) toltom. Ezt meg idaig nem sikerult megunnom, es elkepzelheto, hogy soha nem is fogom. Amikor megis nyavalyogni tamad kedvem, akkor gyors osszehasonlitast vegzek fejben: "Irodazni szeretnel inkabb, vagy kapalsz tovabb a napsutesben? Na ugye..." Es hat igen, az tagadhatatlan, hogy a 15-20 fokot portugal "tel" nagymertekben hozzajarul a stabilabb kulso-belso komforterzethez. Vagy hivjuk siman boldogsagnak. (Javaslom mindenkinek, hogy az Amszterdam-Dublin-London-Parizs-Roma lista legtetejere most vesse fel: Algarve, Portugalia.)
Nem veletlen, hogy eddig nem tul sok portugallal ismerkedtem ossze: itt Europa delnyugati csucskeben hemzsegnek a nemetek, angolok, hollandok, akik1-2-5-10-20 evvel ezelott idemenekultek egy ropke nyaralasra a hideg es nyalkas eszakrol, hogy aztan soha tobbet ne terjenek vissza. Elkepeszto sztorikat hallottam mar, de alapjaban veve mind ugyanarrol szolnak: ha egyszer itt egesz evben sut a nap es minden zold meg viragzik (a legforrobb nyari honapokat kiveve, amikor nagyjabol minden elszarad, es csak az oceanban husolve lehet kibirni - meglatuk, de azert ez sem hangzik olyan rosszul...), akkor minek hazamenni a szurkesegbe? Plusz itt nyugi van, senki sem hajt, hogy dolgozzal allandoan, mint a guzu, mert itt mindenki rohadtul raer, es ugysincs nagyon munka, hja.
(A bejegyzes itt megszakad... A folytatas egy uj bejegyzes lesz, amikor az Elet engedi, hogy megszulessen.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)