A talicskazastol mindig is tartottam. A talicska nehez, inog, feborul, kiborul, legurul, es raejtem a labamra. Mostanra jobaratok lettunk, a talicska es en. Az elmult harom honapban toltam benne csirkeolat, szalmabalat, kobmeteres viztartalyt, frissen nyirt fuvet, elszaradt palmaleveleket, legyilkolt kaktuszokat (a gyilkos en voltam - es nagyon elveztem!), es mindezt sokszor nehezitett palyan. A farmelet nem a simara betonozott, vizszintes utakrol hires. A kezdeti ellenerzesem (felelmem?) legyozese utan vegul persze sikerrel vettem az akadalyokat, es ma mar egyenesen keresem az olyan feladatokat, amiket baratommal, a talicskaval vegezhetek.
Szoval takaritottunk: talicskaztuk kifele a sok szart. Azt hiszem, minden bolcs/jogi/buddha igy kezdte, de en nem vagyok es nem is leszek soha egyik sem. (Bar baratnom, Agi szerint biztos bolcsebb leszek a vegere - ha meglatjuk.) Boven eleg nekem a tudat, hogy par honap alat tobb evnyi pszichologushoz, kineziologushoz, ezo-spiro tanfolyamokra es szellemi gyogyito kozpontokba valo jarast hoztam be. Elmenyek, raebredesek, valtozasok - minden olyan suru iramban jott, hogy sokszor egeszen beleszedultem. Denem nagykepuskodni akarok: minden tiszteletem a pszicho/kinezio/ezo-spirologusoke, es azoke, akik veluk gyogyulnak. Mindossze annyi a tortenet, hogy bennem sosem volt eleg kitartas ( es a zsebemben eleg zse) ezekhez a dolgokhoz, igy vegul kenytelen voltam a LECet valasztani. Tisztaban voltam vele, hogy nem lesz konnyu, a legtob nehezseget pontosan lattam elore, de bevallom, arra nem szamitottam, hogy minden perdben ilyen intenziv kurzus lesz az egesz. Egy folyamatos iskola, ahol nincs szunido. De igy legalab az eredmenyre sem kell eveket varni.
Kozhely, hogy a termeszetnek gyogyito ereje van, ahogy az is kozhely, hogy a sorsunkat mi magunk alakitjuk. Hat vallalom: ez most egy kozhelyes blogbejegyzes. (A jovoben, igerem, igyekszem ujra eredeti es erdekfeszito modon irni, mert igy visszaolvasva az elozo mondatot, nekem is kicsit forog a gyomrom...) A workawayerek (vagy wwooferek) ritkabbik csaladjaba tartozom: nem sokan lecelnek le penz, tars, laptop, mp3 lejatszo, lakokocsi, valamint rovid-es hosszutavu tervek nelkul, kutyaval megspekelve - es egy nem konnyu termeszettel megaldva. De nem volt mas valasztasom (foleg ami az utobbit illeti), csak aban az egyben voltam biztos, hogy a termeszetbe vagyom. Az hamar kiderult, hogy a betonvaros helyetti allando zold kornyezet mar onmagaban sokat lazit a feszult idegeken, es valahogy sokkal jobb fej tudok lenni, ha a napot nem a monitor elott gornyedve, hanem a kertben (szinten gornyedve) toltom. Ezt meg idaig nem sikerult megunnom, es elkepzelheto, hogy soha nem is fogom. Amikor megis nyavalyogni tamad kedvem, akkor gyors osszehasonlitast vegzek fejben: "Irodazni szeretnel inkabb, vagy kapalsz tovabb a napsutesben? Na ugye..." Es hat igen, az tagadhatatlan, hogy a 15-20 fokot portugal "tel" nagymertekben hozzajarul a stabilabb kulso-belso komforterzethez. Vagy hivjuk siman boldogsagnak. (Javaslom mindenkinek, hogy az Amszterdam-Dublin-London-Parizs-Roma lista legtetejere most vesse fel: Algarve, Portugalia.)
Nem veletlen, hogy eddig nem tul sok portugallal ismerkedtem ossze: itt Europa delnyugati csucskeben hemzsegnek a nemetek, angolok, hollandok, akik1-2-5-10-20 evvel ezelott idemenekultek egy ropke nyaralasra a hideg es nyalkas eszakrol, hogy aztan soha tobbet ne terjenek vissza. Elkepeszto sztorikat hallottam mar, de alapjaban veve mind ugyanarrol szolnak: ha egyszer itt egesz evben sut a nap es minden zold meg viragzik (a legforrobb nyari honapokat kiveve, amikor nagyjabol minden elszarad, es csak az oceanban husolve lehet kibirni - meglatuk, de azert ez sem hangzik olyan rosszul...), akkor minek hazamenni a szurkesegbe? Plusz itt nyugi van, senki sem hajt, hogy dolgozzal allandoan, mint a guzu, mert itt mindenki rohadtul raer, es ugysincs nagyon munka, hja.
(A bejegyzes itt megszakad... A folytatas egy uj bejegyzes lesz, amikor az Elet engedi, hogy megszulessen.)
